 |
| Majoros János kerámiája |
Vakító, fehér fény ömlött be a Jóisten műhelyének ablakán. Odakintről lágy zene szólt. Az agyagos láda nyitva állt, egy angyalka szorgosan permetezte hajnali harmattal, ki ne száradjon. Egy másik a Jóistent legyezgette pálmaággal. Hófehér széken ült a Jóisten, előtte, a hófehér munkaasztalon egy kis gombócnyi agyag hevert. A Jóisten csak nézte, az angyalkák meg a Jóistent nézték feszült várakozással, egyetlen pisszenés nélkül, hogy mit fog teremteni.
– Nem megy – csóválta meg a fejét a Jóisten. – Valami hiányzik.
– Hozok egy limonádét! – indult segítőkészen a legyezgető angyalka.
Ám a Jóisten csak legyintett bosszúsan. Fogta az agyagdarabot, behajította a ládába, és lecsapta a láda fedelét. Mennydörgés volt a csattanás.
– Akkor most mi lesz? Nem alkotsz semmit? Még egy kis marsi moszatot sem? – szomorodott el a permetezős angyalka.
– Meglátogatok egy kollégát – dünnyögte a Jóisten, és kifordult a műterem ajtaján.
---