Az ejtőernyős imája

„Már egy hete csak a mamára gondolok mindig...” Illetve nem csak egy hete, hanem egy ideje gyakran, és nem az anyukámra, hanem a nagymamámra, aki nekem a mama. Időnként próbálok róla írni, képzeletben ő lenni. Ez a rövid írásom a Csillagszálló idei második számában jelent meg, megvásárlásával az Oltalom Karitatív Egyesületet lehet támogatni. A lapról, a vásárlás és előfizetés lehetőségeiről, a korábbi lapszámokról a honlapon lehet tájékozódni.

Medveczky (született Szabó) Gabriella, mama

Elindultunk. Szalad a gép a pályán. 

Azt mondják, Istenem, hogy az ember, mielőtt meghal, egyetlen pillanat erejéig visszatekinthet az életére. Ezalatt megláthat mindent. Az egészet.

Az emelkedés ereje az ülésbe ránt. Amikor először éltem át, nagyon megijedtem. Mindent meg lehet szokni. A felszállást és a repülést is. 

Vajon a madarakon is ránt a felszállás? Vagy az angyalokon?

A százados szerint a repülés biztonságos. 

A repülőtéren parkoló gép pedig olyan súlyosnak tűnt, mint egy mozdonykocsi. Most meg egyre apróbbak odalent az emberek. Kicsi skatulyák a házak. Repül ez a mozdonykocsi mégis. Vasmadár.

A verandára néha beszökik egy cinke. Két kezembe fogom, kicsi teste verdes, ahogy most a szívem zakatol. A repülőgép szíve remegő magam. A szívem verdeső kismadár.

A százados szerint az ugrás is biztonságos. Ki fog nyílni az ernyő. Húzza a hátam, pedig még rajtam sincs a csomag. Abba a pici csomagba gyömöszölték az ejtőernyőt. Amikor a földön a hátamra tették, szörnyű nehéz volt. Pedig selyemből van. 

Istenem, minden csomagom nehéz. Az árvaság is az. A magány is. Meg a hit, az is nehéz.
Azt mondják, hogy az ember, mielőtt meghal, egyetlen pillanat erejéig visszatekinthet az életére. Vajon ha az ember nem meghalni készül, hanem kiugrani egy repülőgépből, akkor is eljön ez a pillanat?

Margit ugrik először. Ő lesz az első, én a második. De ha nem nyílik ki az ernyőm, akkor én leszek az első, aki földet ér, és ő a második. Talán könnyebb lesz másodiknak ugrani. Az is lehet, hogy ha meglátom, amint Margit a föld felé zuhan, elmegy a bátorságom.

Fegyelem! Csak szép sorban tenni, amire a százados megtanított. Lépésről lépésre, mozdulatról mozdulatra. 

Vajon a zuhanás is mozdulat? Vagy mozdulatlanság? Ha meghalunk, és a földi létből a mennybe jutunk, vajon akkor is zuhanunk, csak fölfelé? Vagy ott már nincs is fönt meg lent?

Elértük az ugrási magasságot. Margit már az ajtóban áll. 

Fegyelem! Csak egy mozdulat felállni az ülésből. Csak egy lépés előre. Csak egy csomag a hátamra. Csak egy ajtó. Csak a mélység. Csak az ugrás. Csak a szél.

Ugyanolyan távol vannak a felhők, mintha a földön állnék. Állok én is, a táj fölfelé zuhan. Elzuhannak mellettem a madarak. Távolodik az ég. Közeledik az Isten. Fordítva pereg le az életem.

Milyen hangos a zuhanás. A levegő sikolt!

Csak ne a pokolba. Mindent elviselek. Mindenkit szeretek. A pokolból ments ki, Istenem!

Kinyílt! Végre kinyílt! Az ernyő nagyobbat ránt, mint a repülőgép felszálláskor. Hogyan ránthat ekkorát egy göngyölegnyi selyem és levegő?

Eddig úgy éreztem, állok, és felfelé esik a táj. Most én kezdtem zuhanni, és ami eddig mozgott, megáll körülöttem. Egy pillanatképen felragyog az előttem álló élet. Mennyi zene, mennyi kép, mennyi szó!

Mennyi zuhanás.

Közelít a föld. Félelmetesebb a földet érés, mint az ugrás.

Fegyelem! Lépésről lépésre. A föld üt. A fű is kemény.

A madarad úgy lennék, Istenem. Verandáról szabaduló, végtelenbe zuhanó, emberszívű kismadarad.

*

Medveczky Gabriella (1911–2001) az első magyar női ejtőernyős páros egyik tagja. Vöröskeresztes nővér volt, akit 1935-ben Tatár Margittal közösen képeztek ki ejtőernyős ugrásra, hogy a frontvonalon szükség esetén gyorsan érkezzen a segítség. Az első ugrásra 1937 június 12-én került sor.

A kép jobb szélén Tatár Margit integet, mellette Medveczky Gabriella,
közvetlenül a sikeres ugrás után

Orzalinó úr és az elemi csapások

Korábban már beszámoltam róla, milyen izgalmas történetet találtunk ki a 91. Ünnepi Könyvhét alkalmából Békéscsabán. Amikor a történetet begyűjtöttem a tarsolyomba, felkerekedtem a következő csodavárosba, Gyulára, a világ legsüppedősebb szőnyegű könyvtárába, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárba. (Mint megtudtam, valóban szoktak itt éjjeli, szőnyegen settenkedős könyvtári programokat tartani.) Legnagyobb örömömre az összegyűlt gyerekek úgy döntöttek, Zroba Orzalinó, a borz kalandjait folytattuk együtt. Ha fogalmad sincs, ki az az Orzalinó úr (elég rejtőzködő életmódot folytat, éjjelente settenkedik az erdő süppedő avarszőnyegén), akkor ebben a bejegyzésben megismerkedhetsz a mese elejével. 

Gyulai hangulatképek

Egy mese kitalálása általában azzal kezdődik, hogy megbeszéljük, milyen műfajú történetet alkossunk. Körömlerágósan izgalmas kalandokat találjunk ki? Hasizomlázas röhögőst? Rafinált bűnügyit? Nos, a gyulai gyerekek úgy döntöttek, hogy ez egy olyan kalandregény legyen, amely izgalmas, vicces, és nem nélkülözi a romantikát. Lássuk csak, mi sült ki ebből a kombinációból!

Orzalinó úr kalandjai

Időről időre új mesekezdetet viszek az író-olvasó találkozókra. Ezek a történet-morzsák mindig foglalkoztatnak, gyakran eszembe jut valamilyen folytatás. Mégis ahányszor gyerekekkel együtt szőjük tovább a történetet, mindig hatalmas meglepetés ér, mert olyan elképesztő dolgokat tudnak kitalálni, hogy csak pislogok. Orzalinó úr története az egyik kedvencem, jól esik újra és újra elmesélni, és csupa izgalmas kalanddal ajándékozni meg csíkos ábrázatát. Íme, a mesekezdet, és hamarosan jön a folytatás is:

Steve Nayar olajfestménye
https://davidshepherd.org/wildlife-art/artwork/badger/

– Milyen bolond egy név az, hogy Zroba Orzalinó? – dünnyögte a pocok, miközben körbeszimatolta a névtáblát, az ajtót, a csengőzsinórt és a küszöböt, nem talál-e egy lepotyogó morzsát. Ám a bejárat makulátlanul tisztának tűnt.

– Nagyon is sssszép, régi, arisssssztokratikus név – sziszegte a sikló. – A Zzzzroba család már akkor issss itt lakott az erdő alatti üregben, amikor a nagyapám nagyapjának nagyapja vacsorázott a te hussssszadik ükapádból.

Robotok harca

Hosszú, karanténos kihagyás után igazi ünnepi alkalom volt író-olvasó találkozót tartani Békéscsabán, a Jaminai Könyvtárban. Az Erzsébethelyi Általános Iskola negyedikeseivel egy elképesztően izgalmas, robotos történetet találtunk ki. A mese kezdő fejezet, amelyből a gyerekek kiindultak, itt olvashatod el.

Illusztrációnak Neil Clark figuráját választottam. Neil Clark mesekönyve Rusty-ról, a nyikorgó robotról szól. Nézzétek meg a honlapját, vagány könyvei vannak!

Az illusztráció Neil Clark: Rusty the Squeaky Robot című,
IBBY-díjas mesekönyvéből származik

A történet tehát úgy kezdődik, hogy Vili karácsony előtt a nagymamájához utazik, és amikor felmegy a padlásra, hogy lehozza a karácsonyfatalpat, a padlás mélyén talál egy furcsa dobozt. A doboznak kijelzője van, amelyen betűk villognak. Boxnak hívja magát, és azt állítja, hogy ő egy robot. Ha Vili teljesíti a kívánságait, akkor megnő, és hatalmas ereje lesz. Vili egyelőre nem mond senkinek semmit a felfedezéséről, de elhatározza, hogy eleget tesz a robot kéréseinek. Innentől kezdve már a gyerekek formálták a történetet, mégpedig így:

Itt lehet velem találkozni Budapesten a Könyvhéten:

09. 04. Szombat, 11:30-12:30: Találj ki!

Nyulász Péter, Somogyi György, Szélesi Sándor, Turbuly Lilla és Majoros Nóra - a Találj ki! című könyv szerzői dedikálnak a Líra Könyv pavilonjánál, a Vörösmarty téren.

09. 05. Vasárnap, 10:00-10:30: Éjjeli kalamajka

Beszélgetés a megújult Már tudok olvasni sorozatról (Vigadó tér, színpad)

09. 05. Vasárnap, 11:00-12:00: Éjjeli kalamajka

Kertész Edina, Majoros Nóra és Szabó Imola Julianna dedikál a Móra Kiadó standjánál (Vigadó - Dunakorzó, K62-es stand)


Minden kedves olvasót, könyvszeretőt, barátot, rokont, kiskorút, nagykorút, háziállatot, tücsköt, űrlényt szeretettel várok!

Miért jó kezdő olvasónak írni?

Igazából mindenkinek jó írni. Úgy is lehet mondani, írni jó. Sőt, írni kell. Vagy rajzolni kell. Vagy táncolni kell. Énekelni kell. Kiabálni kell. Sírni kell. Nevetni kell. Sőt, röhögni kell! Mégis van valami egészen különleges abban, ha kezdő olvasónak ír az ember.

Azok a gyerekek, akik még csak ismerkednek a betűkkel, abban a csodás korban vannak, amikor a fantáziavilág és a valóság még sokkal jobban átszövi egymást. A képzeletük féktelen, még nem korlátozza őket az a rengeteg ismeret, amit az iskolában el kell sajátítaniuk. Az első év ráadásul nem is annyira izgalmas, van benne egy csomó mechanikus gyakorlás. Nyuszifül, fecskefarok. A nyuszifül elveszíti a selymességét, amikor a ceruzát szorító gyerekkéz megpróbál egy egész hadseregnyi egyforma hurkot a papírra vésni (hopp, az egyik bársonytalpú elszökött, ott ugrál, nézd!), a fecske sem cikkan a bárányfelhős égen, hanem a villanydróton sorakozik egymás mellett sok-sok egyforma kis kunkor (hopp, odarepült közéjük egy pteroszaurusz, és leszakadt a vezeték). A fantáziavilágot lassan ketrecbe zárják az írásfüzet szigorú csíkjai.

Pedig egy óvodás-kisiskolás gyerek mindenre kíváncsi. Érdeklődik a csillagászat, a dinoszauruszok, a csaták, lovak, tengerek, űrutazás, hercegnők, szörnyek, lekvárok, munkagépek, akármik iránt. A világ képekből és hangokból áll, a játék szabad és kötetlen. 

És akkor megjelennek a betűk. Izgalmasak, mint egy titkosírás. Félelmetesek, mert idegenek.

Nehéz őket felismerni. Nehéz őket lerajzolni. (Kusza lett a nyúlhadsereg, szétszéledtek a fecskék.)

Ám a betűk hamar értelmet nyernek, és akkor megtörténik a varázslat. Ahogy a betűből szó lesz, felvillan a szóhoz tartozó kép a szem mögött.

Amikor az ember kezdő olvasóknak ír, akkor minden szó, amit leír, magában hordozza ezeket az első, varázslatos pillanatokat. Nem a mese a lényeg, hanem a fel-felvillanó képsereg. Mint egy belső tűzijáték.
A kezdő olvasó, legalábbis én úgy képzelem, szabadabban asszociál. Aki már rutinosan olvas, előre látja maga előtt a következő mondatot. Peregnek a szavak, nem is látszanak már a betűk, a cselekmény keretbe szorítja a képeket, ahogy a vonalas füzet sorba rendezi a betűket. De akinek még titkot rejt minden betű, annak új élményt és új képet ad minden egyes kiolvasott szó. Kiszabadul a megfékezett képzelet, a történetre fittyet hányva, szóról szóra repkedve teremt képeket a belső szem.

A kezdő olvasó képzelete féktelen és pajkos. Tiszteletreméltóan szabad.

A kezdő olvasóknak írni megtisztelés.

A könyv születéséről, az ötletadó esti sétákról egy korábbi blogbejegyzésben olvashatsz.

Találkozzunk Békéscsabán és Gyulán!

Végre újra Könyvhét! Végre személyesen is találkozhatunk! Szeptember 3-án két izgalmas helyszínen, Gyulán és Békéscsabán tudtok velem találkozni, és mindkét helyszín több nagyszerű programot kínál:

A budapesti programokról is írok majd, amikor már minden helyszín és időpont végleges lesz.

Sünök a lakótelepen

Illusztráció: Szabó Imola Julianna

Óriási élet van egy lakótelepen. A panelházak között akár 50-60 éves fák sűrű lombjában, a rengeteg cserje között már megtelepedtek a vadállatok. A lakótelep legalább annyira az övék, mint az embereké. Sőt, néha úgy érzem, a varjak, szarkák és galambok uralják a terepet. Kevés a kóbor macska, kutya, éjjel szinte alig járkál valaki az utcákon. Különösen egy világjárvány idején, amikor kijárási korlátozás van érvényben. Időnként este sétálunk egyet, azzal a kifejezett céllal, hogy sünökkel találkozzunk. Ha sünnézni indulunk, az esetek nagy részében valóban látunk is sünt, ahogy rövid kis lábain a dolgára iszkol a fűben. Ha észrevesz minket, megáll, orrát az égre emeli, szimatol. A kíváncsibb sünök akár azt is elviselik, ha az ember közelebb lép. Mások azonnal összegömbölyödnek. Ebből az élményből született az Éjjeli kalamajka című mese, amely a Móra Könyvkiadónál jelenik meg idén ősszel, a megújult Már tudok olvasni sorozatban.

2012-ben az első könyvem, a 3x1 család is a Már tudok olvasni sorozatban jelent meg. A könyv szerkesztője, Dávid Ádám invitált az Író Cimborák alkotóműhelybe. Ez a műhely játszótér és menedék, iskola és kaland. Tagjaival szoros alkotóközösség jött létre. Az egyik legkedvesebb alkotótársam és gyakori szerkesztőtársam Szabó Imola Julianna. Változatlan ámulattal szemlélem alkotásainak finomságát, mélységét, humorát. A Móra Kiadó legnagyobb ajándéka, hogy a sünös mese illusztrálására Imolát kérték fel. Ennél találóbb együttműködést nem lehetett volna kitalálni, a mese főszereplőjét ugyanis Edének hívják, pont úgy, ahogy Imola fiát. Minden olyan szépen összesimul.

Remélem, az a sok szeretet, amellyel a könyvet minden alkotója és a kiadó is dédelgeti, az olvasók számára is érezhető lesz. Már nagyon várom, hogy kézbe vehessem, és végre, két év után, igazi, élő könyvbemutató is legyen. Amíg a könyvre és a bemutató dátumára várunk, addig is megmutatom a borítót:

A könyv megrendelhető a Móra Könyvkiadó oldalán.

Verejték

 

Majoros János kerámiája

Vakító, fehér fény ömlött be a Jóisten műhelyének ablakán. Odakintről lágy zene szólt. Az agyagos láda nyitva állt, egy angyalka szorgosan permetezte hajnali harmattal, ki ne száradjon. Egy másik a Jóistent legyezgette pálmaággal. Hófehér széken ült a Jóisten, előtte, a hófehér munkaasztalon egy kis gombócnyi agyag hevert. A Jóisten csak nézte, az angyalkák meg a Jóistent nézték feszült várakozással, egyetlen pisszenés nélkül, hogy mit fog teremteni.
– Nem megy – csóválta meg a fejét a Jóisten. – Valami hiányzik.
– Hozok egy limonádét! – indult segítőkészen a legyezgető angyalka.
Ám a Jóisten csak legyintett bosszúsan. Fogta az agyagdarabot, behajította a ládába, és lecsapta a láda fedelét. Mennydörgés volt a csattanás.
– Akkor most mi lesz? Nem alkotsz semmit? Még egy kis marsi moszatot sem? – szomorodott el a permetezős angyalka.
– Meglátogatok egy kollégát – dünnyögte a Jóisten, és kifordult a műterem ajtaján.

---