Író-olvasó három az egyben

Vagyis  író-olvasó találkozó, valódi regényírás és TV-szereplés 2015. október 30-án, 16.30-kor Pannonhalmán, az Apátsági Múzeumban.

Régóta formálódik már egy mese, aminek Bolygóvadászok a címe. 2012-ben egy regényt fejeztem be éppen, nem volt kedvem belekezdeni semmi komolyba, és játékból kezdtem el írni. Pont olyan volt, mint amikor gyerekkoromban a testvéreimmel űrhajósat játszottunk. Egy legóűrhajó láttán már nem tudom magam beleélni a kalandokba, de amikor mesélek, visszajön a játék varázsa.

Milán legújabb űrhelikoptere

Ez az első változat nem lett az igazi. Sokszor kértem már segítséget gyerekektől, hogy fejezzük be együtt, hátha át tudnak lendíteni a holtponton. Zalabéren, Pókaszepetken és Zalaegerszegen is találkoztam egy-egy lelkes csapattal, akikkel együtt fűztük tovább a történetet, és most már elárulhatom, hogy újra gőzerővel dolgozom rajta. Sokat merítek azokból az ötletekből, amiket a gyerekektől kaptam. (Például a féreglyuk, az űrzselé, Tod, és még sok más, de pszt, titok.)

Most pedig itt a lehetőség, és valószínűleg az utolsó, hogy részt vegyetek ennek a történetnek a formálásában. A Katolikus Kulturális Hetek keretében október 30-án 16.30-tól a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban kerül sor az Írjunk regényt! című foglalkozásra, ahol utoljára lesz alkalom beleszólni a történet alakulásába, a következő találkozóra már más mesét viszek.

Ennek a találkozónak az érdekessége, hogy a Duna Televízió „Új Nemzedék” című, katolikus ifjúsági magazinműsor felvételt készít. Tehát ha szeretnél beleszólni egy készülő regény alakulásába, és szeretnél szerepelni a TV műsorban, mindenképpen gyere el!

A program ingyenes, kicsit és nagyot sok szeretettel várunk!

Sutty, a házikoszmó

Inkább nem árulom el, kinek köszönhetem ezt a mesét, mert kicsit gusztustalan lett. Inkább hadd mutassak be egy szemrevaló könyvet, amiből az illusztrációt választottam, Simona Ciraolo: Hug me című meséjét, ami egy kaktuszról szól - a mesekönyvből oldalakat közöl a honlapján. 

A kettő között természetesen van egy pici kapcsolat.

Simona Ciraolo: Hug me (Flying Eye Books)

Nem látok abban semmi rosszat, ha valaki koboldnak születik. Kit zavar egy kis retek a nyakon? Meg a pocakhurkák között? Meg a ragacsos-trutymákos, szürcsedő orrlikak? A muhulykás lábujjközök? A sörtés szőrszálak a háton, amik akár tüskék is lehetnének? No meg a szép, nagy, hangzatos pukizás? Legyen csak nyugodtan kobold a kobold, nagyon cuki meg minden, csak maradjon ott, ahová való.

Volt ez a kobold, a Sutty. Azért hívták így, mert egyszer egy igazi lovag koszmója volt. Az a lovag egyszer sutty, levágta az ellensége fejét, a koszmó meg örömében akkorát pukizott, hogy elrepült a Bakonyba, belefúródott a földbe, és ki se tudta magát fúrni évszázadokig. Aztán kifúrta, és ahelyett, hogy visszament volna valami koboldlakta mocsárba, ott maradt az emberek között. Pedig rendezett, tiszta környék volt, egyáltalán nem neki való. Valamiért mégis bejött neki. Egy idő után rákapott a gyerekekre. Megtetszett neki, ahogy gusztustalankodnak. Nyálbuborék, sárdagonya, takonyevés. De nem elégedett ám meg azzal, hogy leselkedett utánuk. Saját gyereket akart. Illetve egy gyerek saját házikoszmója akart lenni, de a kettő végülis ugyanaz. Eljárt a játszóterekre. Bement az egyikre éjszaka, letelepedett egy padra. Másnap jöttek a gyerekek. Körülállták.