Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban találkoztam kétosztálynyi lelkes harmadikossal az Országos
Könyvtári Napok keretében. Ez borzasztóan komolyan hangzik, és egészen addig
komolynak is tűnt, míg a gyerekek egyértelműen le nem szögezték, hogy tudomány
és fantasztikum ide vagy oda, egy kacagtató és mulatságos történetet fogunk
kitalálni. A történet első részét itt olvashatod – ennyit kaptak készen a
zalaegerszegi gyerekek, a többit ők tették hozzá.
1. A szavazás
Mielőtt még ezt a mulatságos történetet kitaláltuk volna,
megbeszéltük a játékszabályokat. Megtudtam ugyanis, hogy ezek a gyerekek nagyon
szeretik egymást nyúzni. Nézeteltérés esetén a vita pedig azt jelenti, hogy
közlöm a másikkal, hogy akkor sincs igaza és kész. A veszekedés pedig úgy
történik, hogy a fejéhez vágok valamit. A tömegverekedés nem lett volna
kacagtató és mulatságos, így tisztáztuk mi a különbség a verekedés, a
veszekedés és a vita között. Szerencsére csak az utóbbira került sor, a vitás
kérdéseket pedig szavazással döntöttük el.