Bolygóvadászok 2 - Tod

Azt hittem, mindenre fel vagyok készülve, de a pókaszepetki negyedik és ötödik osztály alaposan meglepett. Csak kapkodtam a fejem jobbra és balra, és ha csak az ötletek tizedrészét sikerült lejegyzetelnem, akkor szerintem kaphatok egy ötöst az ötödikes osztályfőnök úrtól, aki kiválóan számol. Szavazatot biztosan.

Az alább vázolt történet kiinduló fejezetét itt olvashatod.

1. Szereplők

Az űrhajóval hatan indulnak útnak. (Elvetélt ötlet volt a részemről az eredeti mesében szereplő négy utas, már látom. Egyszerűen lehetetlen egy űrhajót négy fővel útnak indítani.)

− A kapitány és egyben a pilóta (kapaszkodjatok meg!) lány.

− A számítógépekhez és mindenféle kütyükhöz minden kétséget kizáróan csak egy fiú érthet.

− Űrlénykutató feltétlenül kell. Fiú. Naná.

− A fedélzetmester, aki mos-főz-takarít és teljesen komolytalan, no, ő meg fiú, és Tóthnak hívják. Mindent felborít, összetör, ráadásul folyton bolondozik. Jól jön egy ilyen fedélzetmester a háznál…

− Csillagász nélkül nem indulhatunk. A lányok okosak, ezt tudjuk.

− Harcos nélkül sem. Minden fegyverhez és harcművészethez konyít, és a fiúk egyöntetű akaratát tiszteletben tartva ő is lány.

A legfontosabb pedig, hogy a hat űrhajós közül az egyik álcázott űrlény. (!!!)

2. A regény karaktere

Hosszan vitatkoztunk arról, milyen jellegű történetet kanyarítsunk a szereplők köré.

Egyrészt rengeteg helyzetkomikumot tartogat, hogy egyáltalán nem átlagosak, különös tekintettel a nemükre. A történet elején felmerülő gyanú, hogy itt valaki egészen más, mint aminek mondja magát, igazi vígjátéki helyzeteket vetített a képzeletünk elé.

Beszéltünk arról is, hogy az első fejezet felvet egy komoly kérdést: mi történik akkor, ha új bolygókat fedezünk fel, de nem a megismerés céljából, hanem azért, hogy egy gazdag embernek még több pénze legyen.

Érvek és ellenérvek repkedtek, de a lényeget egy fiatalember mondta ki: az a könyv is szórakoztat, amin gondolkodni kell, de legalább nem unalmas, és emlékezni fogunk rá.

3. Űrlénykérdés

Egyáltalán nem volt vita arról, hogy hamar derüljön ki a turpisság: valaki űrlény. A történetet végigvonul az izgalom, ki lehet az. A szuper okos kapitány, aki egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy lány? Vagy a harcos, aki szinte emberfeletti képességekkel rendelkezik? Lehet, hogy számítógépzsenink is valami földönkívüli technika ismeretében képes minden problémát megoldani, még azt is, ami lehetetlennek tűnik? Vagy az űrlénykutató? De ha ő az, akkor hogy fedi fel az űrlényt? Lehet, hogy éppen azért tud annyit az űrlényekről, mert ő maga is az? Lehet, hogy Tóth, a bolondos fedélzetmester azért szerencsétlenkedik annyit, mert kényelmetlen az ember-burok? No és honnan tudja a csillagász, melyik naprendszer melyik pontját kell megcélozni, hogy értelmes lényekkel teli civilizációra leljünk, ahol éppúgy országok, városok, erdők, tengerek és sivatagok vannak, mint a Földön?

Ekkor aztán kiderült a „dolog”. Az ötödik osztálynak saját háziufója van. A neve: Tod. Úgy néz ki (idézem tantóbácsit), mint egy zöld, boltíves kandalló, egy szemmel és két lábbal.

A leírás alapján valahogy így, de biztosan nem vagyok olyan profi, mint Pixi (aki az osztálytársai szerint a legjobban rajzol, viszont nem beszél):

4. A cselekmény

Mindentagjagyanús hattagú legénységünk a bolygóvadászat közben eljut egy lakott bolygóra, ahol a zöldkandalló háziufók laknak. Itt végre felfedi magát Tóth, a fedélzetmester, ugyanis ő Tod. Eleinte minden szép és jó, de legénységünk és Tod sajnos túl sokat kotyog, és a zöldkandallók között is van egy nagyonmilliárdos, aki elhatározza, hogy megszerzi magának a Földet. Inváziót indítanak rettenetes hadsereggel. Harcoslányunk végre megcsillanthatja tehetségét. A háború kimenetele, bár egészen logikus megoldásokat  javasoltam, váratlanul alakult: a két faj úgy dönt, bolygót cserél. A földlakók mennek kandallóbolygóra, zöldkandallók a Földre. Persze a végén belátják, hogy azért mindenkinek csak a saját bolygóján volt a legjobb.

Szorgalmasan jegyzeteltem

Tudjuk ám, hogy a vége nincs még annyira kitalálva. Szánom-bánom, hogy rohannom kellett tovább Zalaegerszegre a harmadik befejezésért. A gyerekek még sokáig bírták volna, talán a szavazóbiztos is megbirkózott volna pár kézszámlálással.

Rettenetesen várom, hogy végre rajzokat lássak Todról és a harcos lányról (mindegyikre kaptam ígéretet). Ha pedig az ötödikesek tényleg írnak osztályregényt, akkor dedikált példányt kérek szépen.