Gyerekkönyvekkel teli kosarammal, no meg azzal a szomorúsággal érkeztem Zalabérre, hogy a Bolygóvadászok című regényemet képtelen vagyok tisztességesen megírni. A könyvtárban találkoztam egy hatalmas cserépkályhával meg egy rendkívül udvarias és jólnevelt negyedik osztállyal, akik hihetetlenül vagány folytatást találtak ki a mese elejéhez, amit itt olvashatsz. Lássuk a regény vázlatát, a zalabéri negyedikesek szerint:
1. Szereplők:
Az űrhajó legénységét egy versenyen választják ki, és az eredeti mesekezdéshez képest nem négyen, hanem öten vannak. Kizárólag magyar iskolákból kerülnek ki, mert a magyar gyerekek a legokosabbak - ebben pedig a történet további alakulását tekintve semmi kétségünk sem lehet. A legidősebb fiú a parancsnok, aki komoly és megfontolt, és legfontosabb tulajdonsága, hogy hallgatnak rá a többiek. A legénységhez tartozik természetesen egy számítógépzseni és egy pilóta is, aki annyira ért a gépekhez, hogy simán megbütyköl akármit. Két lány is utazik az űrhajón, akik testvérek, egyikük csillagász, a másikuk meg vicces.
2. A cselekmény eleje
Az űrhajó hatalmas csinnadrattával elindul, hogy a gyerekűrhajósok a nagyonmilliárdos részére saját bolygót keressenek. No de már az út elején elkezdődnek a bajok, a gyerekek ugyanis összevesznek azon, ki legyen a parancsnok (ej, ej, annyira talán mégsem hallgatnak arra a híres kapitányra), és addig vitáznak, míg elkerüli a figyelmüket egy arra kóricáló féregjárat, és zsupsz, beszippantja őket. Ez a beszippantás pontosan olyan, mintha egy örvény vagy tornádó nyelne el, minden vibrál, villódzik és morajlik, legalábbis a zalabéri gyerekek így tudják. (Közben persze csillagászati fejtegetésekbe is bocsátkoztunk a féregjáratok, fekete lyukak és csillagok természetét illetően, mert egy igazi sci-fi tudományosan is megállja a helyét.)
Így jutunk el egy ismeretlen galaxisba, ahol egészen más fizikai törvények uralkodnak. A galaxist belengi a szivárványszínű csillagköd, így az égbolt nem fekete, hanem ezer színben ragyog. A színes tejfölben gázbolygók úszkálnak. Űrhajónk legénysége ámuldozva repked bolygóról bolygóra, és felfedezik, hogy az egyik bolygón a színek közé apró, fekete árnyékok vetülnek, de hogy minek az árnyéka, arra nem jönnek rá. Viszont innentől kezdve furcsa dolgok történnek a hajón. Eltűnnek tárgyak. Mások meg félig tűnnek el, mintha valaki kiradírozná egy részüket. Aztán megszólal a vészjelző: az űrhajó raktárának egyik szerelőnyílása is eltűnik, és sorba repül ki az űrbe a raktárkészlet, no meg a nagyonmilliárdos zászlója. Villámgyorsan visszarepülnek a féregjáraton, és az első alkalmas, szilárd bolygón leszállnak, hogy megtudják, mi a bibi, és javítsák a hibákat.
Hosszas tanakodás, no meg mindenféle izgalmas kalandok után, - amiket nem volt időnk kitalálni, pedig ötlet lett volna bőven -, kiderül, hogy azok a csöppnyi árnyak űrlények, akik minden szilárd dolgot felfalnak, kivéve a vasat. (Ez az űrhajó ugyanis vasból van, a szerelőnyílás meg nem. Vitázni tilos, ez így van és punktum.) A minden szilárd dologba beletartozik a bolygó is, amire leszálltak.
3. A Nagy Konfliktus
Itt sokat vitáztunk. Egyrészt a zalabéri könyvtárban, másrészt egy párhuzamos univerzumban, a mindent felzabáló árnyéklényekkel borított űrhajón. A könyvtár és az űrhajó legénysége is két táborra szakadt.
Az egyik tábor úgy gondolta, vissza kell paterolni az árnyicákat a saját bolygójukra, egyék ott, amit akarnak. Semmi esetre sem szabad hagyni, hogy a galaxisunkban, de leginkább a naprendszerünkben kárt tegyenek. No de már ott vannak! - szólt az ellenvetés, - És mi a biztosíték, hogy ha visszavisszük őket, ki is szállnak? Ráadásul fogytán az élelem, az üzemagyag, mert ezek a dögök mindent felfaltak.
- Hát akkor nincs mese, haza kell menni a Földre, és otthon megtalálni a megoldást, hiszen a veszély így is, úgy is elérte már a galaxisunkat.
Szó szót követett, igazi, érveket sorakoztató és kardcsattogtatós vita alakult ki, amelyet lezárt a szavazás. Döntött a legénység: irány a Föld!
4. A végkifejlet
Űrhajónk leszáll a Holdon, ami különlegesen ízletes az árnyicák számára, azon nyomban rágcsálni kezdik. (Talán tényleg sajtból van.) Hosszas eszmecsere indul a Földdel, az űrközpontok világszerte kétségbe vannak esve. Sok pénz kéne, hogy kifejlesszék a megfelelő fegyvert, de minden hiába, a nagyonmilliárdos nem ad, mert sóher. Ekkor a gyerekek meggyőzik, hogy az egyik gázbolygón ott lebeg a zászlója - nem kell tudni, milyen véletlen miatt került oda -, úgyhogy kénytelen-kelletlen fizet. Aztán meghal. Mert nagyon beteg. (Pedig tényleg nagyon udvarias osztály volt!)
A szuperfegyver egy fényágyú, amivel jól lelövik az árnyicákat. Ragyog a rágott hold, a fény hatására tárggyá válnak az árnyicák, rásülnek a Holdra, és furcsa rajzként ott marad a lenyomatuk. Hát így szabadulunk meg tőlük.
5. Finálé
Éljenzés, tűzijáték, szobor a nagyonmilliárdosnak. Örök jelként pedig ott marad az égen a rágott Hold. A mottó:
 |
| A gyerekek, a könyvvel teli kosár és a kezdetben szomorú író |
1. Szereplők:
Az űrhajó legénységét egy versenyen választják ki, és az eredeti mesekezdéshez képest nem négyen, hanem öten vannak. Kizárólag magyar iskolákból kerülnek ki, mert a magyar gyerekek a legokosabbak - ebben pedig a történet további alakulását tekintve semmi kétségünk sem lehet. A legidősebb fiú a parancsnok, aki komoly és megfontolt, és legfontosabb tulajdonsága, hogy hallgatnak rá a többiek. A legénységhez tartozik természetesen egy számítógépzseni és egy pilóta is, aki annyira ért a gépekhez, hogy simán megbütyköl akármit. Két lány is utazik az űrhajón, akik testvérek, egyikük csillagász, a másikuk meg vicces.
2. A cselekmény eleje
Az űrhajó hatalmas csinnadrattával elindul, hogy a gyerekűrhajósok a nagyonmilliárdos részére saját bolygót keressenek. No de már az út elején elkezdődnek a bajok, a gyerekek ugyanis összevesznek azon, ki legyen a parancsnok (ej, ej, annyira talán mégsem hallgatnak arra a híres kapitányra), és addig vitáznak, míg elkerüli a figyelmüket egy arra kóricáló féregjárat, és zsupsz, beszippantja őket. Ez a beszippantás pontosan olyan, mintha egy örvény vagy tornádó nyelne el, minden vibrál, villódzik és morajlik, legalábbis a zalabéri gyerekek így tudják. (Közben persze csillagászati fejtegetésekbe is bocsátkoztunk a féregjáratok, fekete lyukak és csillagok természetét illetően, mert egy igazi sci-fi tudományosan is megállja a helyét.)
Így jutunk el egy ismeretlen galaxisba, ahol egészen más fizikai törvények uralkodnak. A galaxist belengi a szivárványszínű csillagköd, így az égbolt nem fekete, hanem ezer színben ragyog. A színes tejfölben gázbolygók úszkálnak. Űrhajónk legénysége ámuldozva repked bolygóról bolygóra, és felfedezik, hogy az egyik bolygón a színek közé apró, fekete árnyékok vetülnek, de hogy minek az árnyéka, arra nem jönnek rá. Viszont innentől kezdve furcsa dolgok történnek a hajón. Eltűnnek tárgyak. Mások meg félig tűnnek el, mintha valaki kiradírozná egy részüket. Aztán megszólal a vészjelző: az űrhajó raktárának egyik szerelőnyílása is eltűnik, és sorba repül ki az űrbe a raktárkészlet, no meg a nagyonmilliárdos zászlója. Villámgyorsan visszarepülnek a féregjáraton, és az első alkalmas, szilárd bolygón leszállnak, hogy megtudják, mi a bibi, és javítsák a hibákat.
Hosszas tanakodás, no meg mindenféle izgalmas kalandok után, - amiket nem volt időnk kitalálni, pedig ötlet lett volna bőven -, kiderül, hogy azok a csöppnyi árnyak űrlények, akik minden szilárd dolgot felfalnak, kivéve a vasat. (Ez az űrhajó ugyanis vasból van, a szerelőnyílás meg nem. Vitázni tilos, ez így van és punktum.) A minden szilárd dologba beletartozik a bolygó is, amire leszálltak.
3. A Nagy Konfliktus
Itt sokat vitáztunk. Egyrészt a zalabéri könyvtárban, másrészt egy párhuzamos univerzumban, a mindent felzabáló árnyéklényekkel borított űrhajón. A könyvtár és az űrhajó legénysége is két táborra szakadt.
Az egyik tábor úgy gondolta, vissza kell paterolni az árnyicákat a saját bolygójukra, egyék ott, amit akarnak. Semmi esetre sem szabad hagyni, hogy a galaxisunkban, de leginkább a naprendszerünkben kárt tegyenek. No de már ott vannak! - szólt az ellenvetés, - És mi a biztosíték, hogy ha visszavisszük őket, ki is szállnak? Ráadásul fogytán az élelem, az üzemagyag, mert ezek a dögök mindent felfaltak.
- Hát akkor nincs mese, haza kell menni a Földre, és otthon megtalálni a megoldást, hiszen a veszély így is, úgy is elérte már a galaxisunkat.
Szó szót követett, igazi, érveket sorakoztató és kardcsattogtatós vita alakult ki, amelyet lezárt a szavazás. Döntött a legénység: irány a Föld!
4. A végkifejlet
Űrhajónk leszáll a Holdon, ami különlegesen ízletes az árnyicák számára, azon nyomban rágcsálni kezdik. (Talán tényleg sajtból van.) Hosszas eszmecsere indul a Földdel, az űrközpontok világszerte kétségbe vannak esve. Sok pénz kéne, hogy kifejlesszék a megfelelő fegyvert, de minden hiába, a nagyonmilliárdos nem ad, mert sóher. Ekkor a gyerekek meggyőzik, hogy az egyik gázbolygón ott lebeg a zászlója - nem kell tudni, milyen véletlen miatt került oda -, úgyhogy kénytelen-kelletlen fizet. Aztán meghal. Mert nagyon beteg. (Pedig tényleg nagyon udvarias osztály volt!)
A szuperfegyver egy fényágyú, amivel jól lelövik az árnyicákat. Ragyog a rágott hold, a fény hatására tárggyá válnak az árnyicák, rásülnek a Holdra, és furcsa rajzként ott marad a lenyomatuk. Hát így szabadulunk meg tőlük.
5. Finálé
Éljenzés, tűzijáték, szobor a nagyonmilliárdosnak. Örök jelként pedig ott marad az égen a rágott Hold. A mottó:
Soha többé telihold
Köszönöm, zalabériek! Remek történet lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése