A bohóc és a kötéltáncos

Még ősszel írtam ezt a történetet, amikor nagyon szomorú voltam, és nem is akartam elolvasni újra. A jókedvem meghozta a bátorságot, hogy újraolvassam és javítsam. 

Az illusztráció: Henri Gabriel Ibels Le Clown című pasztellképe.

Ahogy a plakát is hirdette, a műsor szenzációs volt. Fellépett tűzdobáló, késnyelő, idomított zsonglőr és labdatigris, no meg a papírmasé unikornis. A nézők kedvence a bohóc volt, sikongatva nevettek a műsorán. Az érzelmesebbek egy csipetnyi szomorúságot is felfedeztek a produkcióban. Közvetlenül utána lépett fel a kötétáncos. Könnyed volt, akár egy szitakötő, mintha nem is lenne teste, csak láthatatlan szárnyai.

            A bohóc mindig úgy kezdte a műsorát, hogy titokban integetett a kötéltáncosnak, aki már fent, a sötétben várakozott. A kötéltáncos úgy kacagott a bohócon, hogy a porondra potyogtak a könnyei. Mielőtt a kötéltáncos először lendült a hintán, mindig meghajolt egy icipicit a bohócnak.

            − A legügyesebb kötéltáncos – súgta a bohóc.

            − A legmulatságosabb bohóc – súgta a kötéltáncos.

            Egyszer megtörtént a baj. A kötéltáncos egy tripla szaltó közben elvesztette az egyensúlyát és lezuhant. Megfogta a biztonsági háló, de így is nagyot esett. A bohóc odarohant hozzá. Kificamodva és eszméletlenül feküdt a kötéltáncos teste a hálóban. A bohóc megijedt és elszaladt.

            Később meglátogatta a kórházban, és vitt neki virágot. Hallgattak egymás mellett. A bohóc a begipszelt testet nézte. Súlyosnak tűnt. A kötéltáncos a bohócot nézte. Festék nélkül szomorú, unalmas embernek látszott. A bohóc hamar elbúcsúzott. A kötéltáncos hamar felépült, de már csak dupla szaltót mutatott be, és nem hajolt meg a bohócnak az előadás előtt.

Képesbolt

Januárban mindenki el van havazva. Ez indította az Író Cimborákat arra, hogy ez legyen az évkezdő hónap témája. Képesbolt című mesém, Bódi Kati illusztrációjával, éppen egy ilyen rohanós napon született.

Mondd olyan gyorsan, ahogy csak bírod, hogy kipi-kopi-kipi-kopi-kipi-kopi. Ilyen gyorsan kopogott a csizmám sarka. Most mondd gyorsan, hogy tiki-taki-tiki-taki-tiki-taki. Ilyen gyorsan ketyegett az órámon a másodpercmutató. Még azt is mondd, hogy dibi-dobi-dibi-dobi-dibi-dobi – így meg a szívem vert a rohanástól. Megálltam a Káptalan domb tetején, ránéztem az órámra, és tudtam, hogy nem érem el a buszt. A következő csak negyven perc múlva indul. Vagyis nem érek haza időben, nem leszek készen semmivel. Azt a hólatyakos mindenit ennek az ocsmány januárnak! Majd jól megfagyok a mínusz két fokban, mert negyven perc nem sok, de megfagyni épp elég.

Tovább az Író Cimborák blogra >>

Advent, 4. rész

Első rész
Második rész
Harmadik rész

Negyedik, utolsó rész:

Sütött a nap, batyuba került a sok pokróc. A melengető napsütésben, csodák csodája, nem tűnt el a csillag, ott szikrázott az égbolton.