2012. június 27., szerda

3x1 család

Három rajzlap (első fejezet)

Megjelent 2012-ben a Móra Kiadónál, illusztrálta Rubik Anna

Bruni vagyok, kilencéves, és mindenki nagyon furának néz. Ezt azért gondolom, mert ha valakinek a családomról mesélek, kikerekedik a szeme, és tátva marad a szája a csodálkozástól. Ilyenkor mindig megnézem, van-e fogszabályzója, mert az iskolai fogorvos azt mondta, nekem lesz.
 

        Andi néni, az osztályfőnökünk (aki sohasem vágja ki a címkét a pulóvereiből, és mindig kilátszik belőle) egyszer azt mondta, hogy mindenki rajzolja le a családját. Ez még kiskoromban történt, amikor elsős voltam. Nem kaptunk semmi házi feladatot, még nem ismertük egymást az osztálytársaimmal, és nagyon unatkoztunk. Ha ma történne ilyesmi, akkor nem unatkoznánk, hanem nagyon rosszak lennénk, és Andi néni elkezdene hüppögni. Mindig hüppög, mielőtt kiabálni kezd. De akkor még nem tudtuk ezt, és egyáltalán nem rosszalkodtunk, mert még kicsik voltunk. És akkor kiosztotta a rajzlapokat. Én rögtön hármat kértem, mert tudtam, hogy egyre nem fog elférni a család. Andi néni azt mondta, hogy csak a szűk családot kell lerajzolni, mire azt mondtam, hogy az én családom nem szűk, és én nagyon kényelmesen elférek benne. Akkor azt mondta, hogy a szűk család azt jelenti, hogy azokat rajzoljam le, akikkel együtt lakom: az anyukámat, az apukámat meg a testvéreimet.
      Ugyanez volt az oviban is. Jó sok időbe telt, amíg az óvó nénik megértették, hogy nálunk nem így mennek a dolgok. Úgyhogy elkértem azt a három rajzlapot, és arra gondoltam, hogy majd ha lerajzolom, akkor Andi néni megérti, és egyszer és mindenkorra tisztázhatjuk a kérdést.
      Alapos munkát akartam végezni. Az első papírlapra lerajzoltam a házunkat, de nem kívülről, hanem üresre rajzoltam, hogy beleférjen Anya, Papi meg Nagyi. Ők a nagyszüleim. Az ablakokat le kellett hagynom, mert nem rajzolhattam egymásra Anyát meg az ablakot, de Mokka, a kutyám, meg a fatörzs krokodil, amit Papi készített nekem, kifért a ház mellé. Kár, hogy Andi néni kukacnak nézte. Lehet, hogy ő sohasem látott krokodilt, sőt ez valószínű, mert Andi néni eléggé félős, és szerintem a közelébe sem megy olyan helyeknek, ahol krokodil lehet. Anyát piros színűre rajzoltam, mert őt szeretem legjobban. A többieket is olyan nagyon szeretem, hogy alig férnek el a szívemben, de azért mégis Anyát a legjobban. Papi barna volt, mert öreg, Nagyi meg sárga, mint a napocska.
       A másik lapra rajzoltam Apát kékkel. Apa nem lakik velünk, ezért került a másik papírra. Apa mellé odarajzoltam az egyik oldalra Juci nénit, aki azelőtt volt Apa felesége, hogy Anyát megismerte volna. Juci nénit a zöld ceruzámmal rajzoltam meg, mert mindig úgy néz rám, mintha haragudna, én meg haragszom a zöld ceruzámra, mert folyton kitörik a hegye. Apa másik oldalára Mimit rajzoltam, akivel Apa most lakik. Mimi rózsaszín lett, mert ő olyan lányos, és szereti a rózsaszín ruhákat és a csillogó körömlakkot. Juci néni meg Apa közé végül odarajzoltam egy nagy fát, mert ha Juci néni esetleg találkozna Mimivel, ott kitörne a csetepaté.
        A harmadik papírra kerültek a testvéreim. A bátyámat meg a nővéremet zölddel rajzoltam le, mint Juci nénit, mert nekik Juci néni az anyukájuk. Őket egy másik zöld ceruzával rajzoltam, amelyikre nem haragszom. Végül Öcsit meg Hugit rózsaszínnel rajzoltam le, mint Mimit, mert nekik Mimi az anyukájuk. De azért Öcsit kiszíneztem világoskékkel, mert tudom, hogy a rózsaszín miatt megsértődne.
        Szerintem ez egyáltalán nem bonyolult, de Andi néni nem értette, és amikor megpróbáltam elmagyarázni neki, elsápadt, és látszott, hogy milyen sok pirosító van az arcára kenve. Ahol ugyanis pirosító volt az arcán, ott nem sápadt el. Amikor Anya értem jött délután, félrehívta, és valami szihomókusról magyarázott neki. Anya azt mondta, hogy a szihomókusok segítenek rendet rakni, ha az embernek zavar van a fejében. Én azt hiszem, hogy az én fejemben nincs zavar, hiszen milyen szépen kitaláltam, hogyan rajzoljam le a családomat úgy, hogy még a papírlapon se vesszen össze senki. De azért egy szihomókust megnéznék. Azóta tartok egy tálka mogyorót az ablakban, és ha jó idő van, résnyire ki is nyitom éjszakára. Hátha egyszer betéved egy, amíg alszom.