Esti rajz

Egy meseíróval annál jobb nem történhet, mint amikor egy meseolvasó illusztrálja az írását. Ez történt velem most, fogadjátok szeretettel Korom Bálint rajzát. A kedvenc részem a rajzon a légy az ablakon. Meg a kemence.

Ma minden rossz. Semmi sem sikerül. Apa nem játszott velem, mert dolgozott, pedig szombat van. Dühöngtem, és kitört a buszom kereke. Apa nem tudta megragasztani, és most nem megy a buszom. Anya is mérges volt, mert kiborítottam a szörpöt ebédnél. Az ablakon volt egy légy, és én azt néztem, nem a poharat. A felnőttek mindig sokáig mérgesek, és olyankor figyelmetlenek. El is rontotta Anya a vacsoránál, hogy előbb tette a sonkát a kenyérre, aztán a sajtot, pedig én fordítva szeretem. Mesélni sem volt kedve. Hiába győzte le a királyfi a sárkányt, éreztem, hogy Anya a sárkánynak drukkol. Még mindig mérgesek, hallom, de engem már lefektettek aludni, úgyhogy egymással veszekednek.

A csudálatos almafa

Az Író Cimborák augusztusi témája: Így írtok ti gyerekeknek. Ismert gyerekirodalmi szerzők stílusában írtunk verseket, meséket. Az én íróm Benedek Elek volt. Az illusztrációt Schönwald Gyöngyi készítette.

Mikor volt, mikor nem volt, − volt a világ közepében egy csudálatos almafa, amelyik egy almát termett egy évben, de az olyan mosolygós volt, hogy úgysem hiszitek. Annak a csudálatos almafának a gyökere alatt volt egy aranydió. Az aranydióban volt egy mazsola. Abban a mazsolában volt egy akkora kacsalábonforgó palota, mint ide az üveghegy meg vissza. A palotában egy király s egy királyné lakott. Szerették egymást, a népük is szerette őket, hanem gyermekük nem volt egy sem.

Paprika Jancsi és Bolond Julcsa

Marianna Jagoda, lengyel illusztrátor blogján találtam egy képet, és azonnal beugrott ez a régi mesém. Mariannának köszönöm szépen, hogy a rajzokat rendelkezésemre bocsátotta, színes és szívmelengető világában érdemes elmerülni, nézzétek meg a blogját.

Hogy ki volt Paprika Jancsi? Nem egyéb, mint vándorkomédiás, aki kerítéseken cigánykereket hányt, szomorú délutánokon tréfákat mesélt, bánatos kedvében költeményeket szavalt, vagy amit a legjobban szeretett, sárgarigóktól és pacsirtáktól tanult dalokat fújt a furulyáján. Ha tetszett a közönségnek, amit mutatott, csurrant-cseppent pár garas. Ha meg nem, akkor papsajtot vacsorázott.

S hogy ki volt Bolond Julcsa? Egy szegény fazekasmesternek és jólelkű feleségének egyetlen gyermeke. Szép is volt, dolgos is volt, csak hát úgy tartották a falubeliek, hogy valami bolondféle szél fúj a fejében. Merthogy ennek a leánynak hiába akadt kérője több is, − már ez is isteni csoda volt, hajtogatták rendre az öregek, hiszen se hozománya, se jószága, se egyebe nem volt, − mégis mindet egytől-egyig kikosarazta. Ennek aztán sehogyan sem jöttek a nyitjára, és elnevezték Bolond Julcsának. Pedig Julcsa tudta, mire vár, csak ezt nem kötötte senki orrára.

The Enchanted Garden (A kertből lett palota)

Ezt a mesét nagyon régen írtam egy kedves barátomnak, Kaisnak, aki egyáltalán nem tud magyarul, merthogy szír. Készítettem hozzá apró kis rajzokat. Szerencsére találtam egy megfelelő fordítót Akunthita Golson (azaz a Nagy Okos Nővérem) személyében, aki lefordította nekem a mesét, így most ti is angolul olvashatjátok.

Once upon a time there lived a wandering young man. He traveled alone for many years, until one day he found a large, empty house in the middle of the desert. He was hungry and cold so he decided to enter and seek shelter for the night. As he stepped in he found himself in an unusual foyer; hundreds of lamps were hanging from the ceiling, although only a few of them were lit.

Aranypor-part csatája

Új mesém jelent meg az Író Cimborák blogon, Kürti Andrea illusztrációjával. Balaton-parti, játszótéri élményből született.
 

 

Izabella hercegnő a bástya tetején állt, és nézte a vár alatt dúló csatát. Egyik csillagszeméből könnycsepp gördült édesapja emlékére, akit Homokmandala boszorkánya, Vandaliza változtatott hattyúvá. Ott ringatózott a vár mellett terpeszkedő, fáradtkék vizű tavon, és hosszú nyakát nyújtogatta, hogy lássa a csatateret. A hercegnő másik szeme éberen figyelte Márkó királyfit, aki az aranypor-parti sereget vezette.

A folytatás itt olvasható.

Kuruttyoló piramisok

Újabb epizód a kairói utazásról szóló történetből. Természetesen piramisos.
 

Egy teraszon álltunk meg, ahonnan az egész Gízai-platóra kilátás nyílt. A terasz körül kőpadka kanyargott, innen jó fotókat lehetett készíteni. Egy olasz lány dermedt mulatságos pózba, mintha ráülne az egyik piramisra. Elvesztette az egyensúlyát, és a homokba huppant. A barátja utánakapott, leejtette a fényképezőgépet, aztán hasra esett a padkában. Mi is készítettünk egy olyan képet, hogy beleharapok az egyik piramisba, de én nem estem el.  Aztán leültem a padkára, és csak nézelődtem. Hirtelen elbizonytalanodtam, melyik piramis belsejét is láttuk. Úgy emlékeztem, azt, amelyik a legtávolabb áll tőlem, de a középső nagyobbnak tűnt.

Hétszépségű hét próbája

Újabb asztalfiókban lapuló meséről fújtam le a port. A történet egy vándorlegényről szól, aki egy fura szigetre keveredik. Hiába figyelmezteti rá több tábla és felirat, hogy a szigeten akár csúf varázslatokba is botolhat, hajtja a kíváncsiság. Talál egy házikót, ahol megismerkedik egy takaros leányzóval. Hamar beleszeret, de balszerencséjére kiderül, hogy a leányzó a tündérkirály lánya. Ahhoz, hogy elnyerhesse a kezét, hét próbát eszel ki a furfangos tündérkisasszony. Alább a második próbát olvashatjátok.

 

Petipalkó varázsszőnyeget talál