Fűben és fában, kőben és tóban, szellőben, csobogásban, lebbenésben, lobbanásban, mindenben lakik mese. A hétvégén kirándultunk. Egy sebes és huncut patak mellett sétáltunk, és a parton, az egyik bokor ágán egy ökörszem ült. Muris kismadár, apró, barna gombóc, egyik oldalára egy csíkocska csőrt, a másik oldalára egy legyezőcske farkat tűzött az alkotója. A telefonomról a madárhatározó alkalmazásból lejátszottam neki egy másik ökörszem csipogását. Egy ideig izgatottan imbolygott az ágon, és lelkesen felelgetett, aztán rájött, hogy ő bizony át lett vágva, és méltatlankodva elrepült. Sétáltunk tovább, és a patakparton hemzsegtek a mesék.
Ha mondjuk goromba szél fújt volna, zuhogott volna az eső, és nem tudtunk volna kirándulni az ökörszemes patakparton (vajon hol bújhatott el az a hófehér ökörmágus, akinek a kémje volt a pici madár?), akkor belebugyoláltam volna magam a kedvenc pokrócomba, és belefeledkeztem volna a Cerkabella Kiadónál megjelent
Tengerecki – Kalandok Magyarországon. Kortárs mesék és mondák című antológiába.
