Igazából mindenkinek jó írni. Úgy is lehet mondani, írni jó. Sőt, írni kell. Vagy rajzolni kell. Vagy táncolni kell. Énekelni kell. Kiabálni kell. Sírni kell. Nevetni kell. Sőt, röhögni kell! Mégis van valami egészen különleges abban, ha kezdő olvasónak ír az ember.
Azok a gyerekek, akik még csak ismerkednek a betűkkel, abban a csodás korban vannak, amikor a fantáziavilág és a valóság még sokkal jobban átszövi egymást. A képzeletük féktelen, még nem korlátozza őket az a rengeteg ismeret, amit az iskolában el kell sajátítaniuk. Az első év ráadásul nem is annyira izgalmas, van benne egy csomó mechanikus gyakorlás. Nyuszifül, fecskefarok. A nyuszifül elveszíti a selymességét, amikor a ceruzát szorító gyerekkéz megpróbál egy egész hadseregnyi egyforma hurkot a papírra vésni (hopp, az egyik bársonytalpú elszökött, ott ugrál, nézd!), a fecske sem cikkan a bárányfelhős égen, hanem a villanydróton sorakozik egymás mellett sok-sok egyforma kis kunkor (hopp, odarepült közéjük egy pteroszaurusz, és leszakadt a vezeték). A fantáziavilágot lassan ketrecbe zárják az írásfüzet szigorú csíkjai.
Pedig egy óvodás-kisiskolás gyerek mindenre kíváncsi. Érdeklődik a csillagászat, a dinoszauruszok, a csaták, lovak, tengerek, űrutazás, hercegnők, szörnyek, lekvárok, munkagépek, akármik iránt. A világ képekből és hangokból áll, a játék szabad és kötetlen.
És akkor megjelennek a betűk. Izgalmasak, mint egy titkosírás. Félelmetesek, mert idegenek.
Nehéz őket felismerni. Nehéz őket lerajzolni. (Kusza lett a nyúlhadsereg, szétszéledtek a fecskék.)
Ám a betűk hamar értelmet nyernek, és akkor megtörténik a varázslat. Ahogy a betűből szó lesz, felvillan a szóhoz tartozó kép a szem mögött.
Amikor az ember kezdő olvasóknak ír, akkor minden szó, amit leír, magában hordozza ezeket az első, varázslatos pillanatokat. Nem a mese a lényeg, hanem a fel-felvillanó képsereg. Mint egy belső tűzijáték.
A kezdő olvasó, legalábbis én úgy képzelem, szabadabban asszociál. Aki már rutinosan olvas, előre látja maga előtt a következő mondatot. Peregnek a szavak, nem is látszanak már a betűk, a cselekmény keretbe szorítja a képeket, ahogy a vonalas füzet sorba rendezi a betűket. De akinek még titkot rejt minden betű, annak új élményt és új képet ad minden egyes kiolvasott szó. Kiszabadul a megfékezett képzelet, a történetre fittyet hányva, szóról szóra repkedve teremt képeket a belső szem.
A kezdő olvasó, legalábbis én úgy képzelem, szabadabban asszociál. Aki már rutinosan olvas, előre látja maga előtt a következő mondatot. Peregnek a szavak, nem is látszanak már a betűk, a cselekmény keretbe szorítja a képeket, ahogy a vonalas füzet sorba rendezi a betűket. De akinek még titkot rejt minden betű, annak új élményt és új képet ad minden egyes kiolvasott szó. Kiszabadul a megfékezett képzelet, a történetre fittyet hányva, szóról szóra repkedve teremt képeket a belső szem.
A kezdő olvasó képzelete féktelen és pajkos. Tiszteletreméltóan szabad.
A kezdő olvasóknak írni megtisztelés.
