A pizzafutár

Lapunak

Fotó: Majoros Gábor

A két ember a poros úton sétált. Az egyik, a pizzafutár, a szemébe húzta a sildes sapkáját, hogy ne égesse annyira a nap. A másik, az öregember, aki inkább volt ápolatlanul borostás, mint szakállas, ugribugri kérdőjelekkel a szemében nézte az utat, meg a tájat.
– Te tudod, hová visz ez az út? – kérdezte a fiatalt.
– Már hogy a csudába ne tudnám? Mégis hogyan tudnám kézbesíteni a pizzát a megadott címre, ha nem ismerném az odavezető utat?
Az öreg hümmögött.
– Hát akkor jó. Egyébként – jegyezte meg álmodozón –, isteni az illata. Hawaii, igaz?
A pizzafutár bólintott. Az öreg nyelt egyet, aztán megjegyezte:
– Idejét nem tudom, mikor ettem utoljára pizzát. Vagy bármit.
Egy ideig csendben kullogtak, az öreg néha nyammogta a levegőt. Az arca beesett volt, a teste elgyötört és sovány, mint akit nehéz teher nyomaszt.
– És mondd… – kezdte újra az öreg, tétován. – Te tudod, hogy én ki vagyok?
– Miért, te nem tudod?
– Dehogynem… Illetve… Nem is tudom, hogy emlékszem-e.
A fiatal felnevetett:
– Hát ezzel én is így vagyok! Annyi mindent mondanak rám az emberek, hogy kezdek elbizonytalanodni.
– Mi mindent mondanak rád az emberek?
– Minden nap mást.
– Mit mondtak hétfőn?
– Várj csak, mi is volt hétfőn – tanakodott a pizzafutár. – Tudom már! Hétfőn a kórházban voltam. Oda is Hawaiit vittem a nővéreknek. Megálltam egy beteg ágyánál, gondoltam, egy kicsit felvidítom. Tudod, mit mondott? Hogy én vagyok a Kaszás!
Ezen jót nevettek.
– Hát kedden? – kérdezte az öreg.
– Kedden én voltam a király.
– Azt meg hogyan?
– Egy iskola kerítése mellett tekertem el, és a fiúk kirúgták a focilabdát az utcára. Megálltam, és visszahajítottam nekik, ők meg kikiabáltak, hogy király vagyok.
Ezen megint nevettek, de már egy kicsit kapkodták a levegőt. Az út ugyanis elkezdett meredeken felfelé tartani. Az öreg járása lelassult, és a pizzafutár is megizzadt, megvakarta a sapkája alatt a fürtjeit, és hátrafordította a sapka sildjét. Az öreg csak nem bírta tovább, újra faggatni kezdte:
– Szerdán mi voltál?
– Szerdán nem dolgoztam, csak ténferegtem a városban. Nem nagyon figyeltem a lábam elé, véletlenül meglöktem valakit az aluljáróban, aki üvölteni kezdett velem, hogy zsebtolvaj vagyok, és biztosan elvettem a pénztárcáját. Jól megkergettek miatta, még szerencse, hogy olyan gyorsan futok, mintha szárnyam volna! De csütörtökön sem jártam jobban, akkor meg mutogatós bácsinak nézett egy nő a parkban.
Az öreg szemrehányó tekintettel nézett rá.
– Csak ültem a padon, és pizzát ettem. Arra jött a fiatal nő, és meg akartam kínálni – védekezett a pizzafutár.
– A megrágott szeletből?
– Dehogyis, a dobozt akartam felé nyújtani, de amikor érte nyúltam és el akartam venni a padról, a nő megijedt és elszaladt. Ki tudja, mit gondolhatott rólam.
– Ennél csak jobb lehet a pénteki eset!
– Pénteken egy koldus akaszkodott rám. Azt mondta, felismer egy bulvármagazinból, és álruhás milliomos vagyok. Addig nem hagyott békén, míg oda nem adtam neki a dobozt.
– Nekiadtad a pizzát, amit ki kellett volna szállítanod?
– Neki.
– És mit szólt hozzá a címzett, hogy hoppon maradt?
– Hát ő volt a címzett.
Az öreg vakarta a fejét, nem nagyon értette, amit a pizzafutár mond. De azért csak kérdezgetett tovább.
– Mi volt szombaton?
– Állatkertben voltam egy angyallal.
– A szerelmeddel? Őt hívod angyalnak?
– Nem.
– Akkor a gyerekeddel?
– Minden angyal a gyerekem.
– Furcsa egy pizzafutár vagy te… Aztán az állatkertben minek néztek?
– Napfelkeltének. Az orrszarvú azt hitte, én vagyok a szavannai napsütés, és kérges szájával elmosolyodott.
Az öreg először nevetett, aztán jobban megnézte a furcsa fiú arcát. A szél kisöpörte a szeméből a fürtöket. Az öreg elmerült a tekintetében, és nem szólalt meg többet.
– A vasárnapot nem kérdezted, Öreg – biztatta a pizzafutár.
– Minek kérdezném? Ma van vasárnap.
– Ezek szerint visszatért az emlékezeted? És tudod már, hogy ki vagy?
– Igen. Most már tudom. Én vagyok a hétfői beteg a kórházból. Aki azt hitte, te vagy a Kaszás.
– És azt tudod-e, én ki vagyok?
– Ó, hogyne tudnám! Csak azt nem tudom – folytatta huncut mosollyal az öregember –, hogy mégis kinek viszed a pizzád? Az ördögöknek, vagy az angyaloknak?
– Szerinted errefelé élnek ördögök? – kérdezett vissza a fiatal.
Az öreg körülnézett. A táj megváltozott, bodor felhők vették őket körül, az út szélét szivárványból szőtt szalagkorlát jelezte. A korláton gyerekek ültek, vállukon verébszárnnyal.
– A Jóisten meghozta a pizzát! – kiabálták csilingelő hangon, aztán csapatostul rohanták meg a pizzafutárt.
A pizzából pár pillanat múlva már csak egy apró morzsa maradt, amit a pizzafutár gondosan lesöpört a felhő tetejéről.