Elveszett emlékek - Moszkvai beszámoló

Ma reggel útnak indultam Moszkvából. Először metróval utaztam, aztán autóval, majd vonattal, repülővel, autóval, metróval, vonattal, végül autóval megint. Hazaértem, és először elmeséltem az élményeim, aztán elcsendesedtem, és számba vettem őket magamban. Gondoltam, letöltöm a fényképezőgépemről a képeket. Kíváncsi voltam, sikerültek-e, mert sokat fotóztam este, a kivilágított belvárosban, a karácsonyi forgatagban, és nem voltam benne biztos, hogy élesek lettek-e.

De a fényképezőgépet nem találtam sehol.

Valahol útközben, azon a sokféle járművön elhagyott.

Megpróbálom szavakkal megrajzolni a képeket.

Vili a pácban

Izgatottan vártam a találkozót Budaörsön, a Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban. A robotos mese, amivel készültem, teljesen új, és fogalmam sem volt, mit fognak hozzá szólni a gyerekek. Féltem, talán nem is fog tetszeni. Két második és egy harmadik osztály kuporodott össze a kicsi könyvtárban. Egészen megtöltöttétek a teret, mégis mindenkinek jutott hely, papír és ceruza. Így a remek történeten kívül rengeteg rajz is született. Ennyi jó rajzot még sosem kaptam egyszerre, és fáj a szívem, hogy nem tudom bemutatni valamennyit. No de lássuk a történetet, aminek az első fejezetét ebben a bejegyzésben olvashatjátok!

Először abban egyeztünk meg, hogy olyan történetet találunk ki, ami pont a ti korosztályotoknak szól. Megegyeztünk, hogy nem vonunk be túl sok szereplőt, mert csak belezavarodunk. Egyszerű, követhető, mégis izgalmas történetet szerettetek volna. Gondolkodtunk azon, hogy valami szép karácsonyi történetet kerekítünk, de végül a többség mást szeretett volna. Bár szinte mindegyik szavazás olyan szoros volt, hogy a tanító nénikkel közösen számoltuk a nyújtózkodó kezeket, nehogy véletlenül tévedjünk. Izgalmas játék volt!

Vili és a robot

Ahogy megígértem, új mesével készültem a következő, Írjunk regényt! című foglalkozásra. A történetet a nagymamám padlása ihlette, ahová nagyon szerettem feljárkálni, és minden szegletét felkutatni. Ha esetleg valaki magára ismerne a főszereplőben és az anyukájában, kizárt, hogy ez a véletlen műve.
A rajzokat a budaörsi Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban készítették a foglalkozásra érkező gyerekek. Az általuk kitalált folytatást külön bejegyzésben hamarosan felteszem, de annyi jó rajz született, hogy egy részét muszáj most azonnal megmutatnom.

A kép a legvagányabb robotos rajz felhasználásával készült

Vili nem volt különlegesebb, mint bármelyik gyerek az osztályban. Persze neki is voltak erősségei meg dilijei, de egyetlen szuperképességgel sem rendelkezett, sőt, űrhajó sem parkolt a garázsukban. Na jó, űrhajó mégis parkolt, mert az anyukája sci-fi rajongó volt, és a Ford oldalát teleragasztgatta Csillagok háborúja matricákkal. Úgy nézett ki, mint a Millenium Falcon. Vili úgy vélte, ez is az átlagos dilik közé sorolható, és nem viszi közelebb ahhoz, hogy valami egészen különleges kaland történjen vele.

 Az iskolában jó tanuló volt, csak a kézírása miatt kergette őrületbe a tanár meg a szülei. Azt mondták, ronda és olvashatatlan. Pedig ő mindig el tudta olvasni, amit írt, másnak meg mi köze hozzá? Otthon is rendes gyerek volt, mindig segített, amikor megkérték rá, a szobájában pedig egészen tűrhető állapotot tartott fenn. Karácsony táján szinte már kisangyal vált belőle. Menetrendszerűen elutazott a nagymamájához az ünnepek előtt, hogy segítsen fát vágni a kandallóba, előbányászni a padlásról a karácsonyfa-talpat, az udvart kicsit elrendezgetni, hogy amikor jönnek a nagymamája barátnői Szenteste énekelni, ne legyen ciki az a sok lim-lom.

Zsókavári rém

November 14-én a Zsókavári Rókavár vendége voltam, ahol egy cseppnyi csapat segítségével fejtegettük a szörnyológiát. Tanulságos beszélgetés volt, amiből a következő három bölcsességet emelném ki:

A táblára kitettük a rémeket, például ezt az árnylényt.

1. Én nem félek semmitől. Szörnyek nincsenek. A kaszás sincs.
2. Én minden este félek, de már megszoktam. Tudom, hogy jön egy kis félés, aztán elalszom és kész.
3. A sötétben a fényektől félek. Világosban a sötétségtől.

Fánkpofájú cérnapók

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, a részvételt és a rajzokat is, amelyből a tovább gomb után láthattok még párat. Ennél sokkal több remek rémséget rajzoltatok, amitől a frász tört rám, de ennyi fért most ide.

Bolygóvadászok 5 - A sorozat

2015. október 30-án volt az utolsó alkalom, hogy egy író-olvasó találkozón a gyerekekkel együtt, közösen dolgoztunk a Bolygóvadászok című, készülő meseregényemen. Mégpedig azért, mert most már annyi remek ötletet kaptam, hogy menni fog a befejezés. A történet eleje egy picit más volt, mint eddig, úgyhogy feltettem azt is, itt megtaláljátok.

Most pedig lássuk, hogyan fejeznék a Pannonhalmi Apátsági Múzeum vendégei (ezúttal nem csak gyerekek, hanem az igencsak aktív felnőttek is) a történetet.

Fotók: Szőcs Henriette

1. Az alapok

Hamar megegyeztünk, hogy a történet főszereplői gyerekek lesznek, és a mese felsősöknek szól. (Utólag megjegyezném, hogy inkább alsósoknak, de ezen nem fogunk összeveszni, mert az igazán jó mesét akár a nagypapám is szívesen elolvassa, aki már dédi.)

Megegyeztünk abban is, hogy a regény nem csak egyszerű kalandsoroló vagy vicces történet lesz. Egyrészt a szereplők közötti konfliktusok fogják meghatározni, másrészt valami nagy ellenség is lesz, aki ellen össze lehet fogni. No és fő problémaforrásnak ott van a csilliárdos megkérdőjelezhető bolygóvásárlási szándéka.

Bolygóvadászok 4 - Az új első fejezet

Annyi ötletet kaptam már az író-olvasó találkozókon, hogy a Bolygóvadászok című meseregény első fejezete is átalakult. Pannonhalmán a gyerekek már ezzel a változattal találkozhattak, úgyhogy megosztom itt is, legyen érthető a későbbi gondolatmenetük. 
A történet további alakulását itt lehet nyomon követni. Ha valaki esetleg borzasztóan kíváncsi a nagy titokra, hogyan alakul át egy kézirat, az első verziót itt találja.

Itt lennék éppen most, ha csilliárdos lennék

1. fejezet

Túl sok pénz

Volt egy gazdag ember. Nem csak egyszerűen gazdag, hanem a leges-leggazdagabb. Egy csilliárdos. Úgy hívták, Nagy úr. Fogalma sem volt, mit csináljon a ménkű sok pénzével, ezért vett magának tanácsadókat, hogy kitalálják helyette. Azt ígérte, amelyikük a legjobb ötletet adja, azt olyan gazdaggá teszi, hogy élete végéig szürcsölheti a koktélt egy trópusi szigeten. A tanácsadók egymással versengve sorolták a javaslataikat:

            − Vegyen gyárakat!

            − Amilyen gyár csak létezik, abból mind van egy – felelte Nagy úr.

            − Vegyen egy várost!

            − Már minden országban vettem egy várost, meg vettem egy országot is.