Tavasztól őszig sok időt töltök a kertemben. Itt készültek a képek, és itt suttogták a füvek a mesét is.
Füvek voltak benne, a
fű közt cickafark meg pitypang, de azért inkább füvek. Csak a diófa alatt volt
több a pitypang meg a cickafark, mint a fű. A mandulafa és a levendulák körül
puha, vékony szálú fű nőtt, a szálak között mohával, a málnánál meg az eperágyások
körül vastagszálú, aminek az éle vág, mint a kés. A rózsabokor alatt páfrány
tenyészett, a cseresznyefa alatt pedig hóvirág aludta nyári álmát a földben. A
homokozó mellett mentamező suhogott, a közepében kardvirágok és margaréta nőtt.
A téglarakás mellett egy rebarbara sínylődött, de még nem döntötte el, hogy
életben marad-e. Meg még sok más is volt a kertben. Az elszáradt szilvafa
kiásott tönkjén egy kint felejtett metszőolló hevert, az olló fényes élében egy
nappali pávaszem nézegette magát. Az imént kelt ki a bábból. Csodálkozva nézte
ezernyi apró szemével azt a kaleidoszkóp-képet, amit az olló mutatott.