Cicanyálkrém

Milán egyre többet mesél. Nem egész történeteket, csak fura kis mozzanatokat. Ezek állnak össze lassan mesévé. A rajzot abból a képgalériából választottam, ami két év elteltével még mindig ihletet ad: az Író Cimborák Kinek a bőre? pályázatára beérkezett rajzok gyűjteményéből.

Drén Viki: Cica

Nem szívesen lennék ember, de ha mégis, akkor olyan szeretnék lenni, mint az a kisfiú, aki a házamban lakik. Akkor született, amikor én. Igaz, hogy vadászni nem tud, de a hűtőszekrényt ki tudja nyitni, ami majdnem olyan, mint a vadászat, mert ennivaló a vége. Ez a kisfiú mindig azt mondogatja, hogy ő cica. Sima cica, selymes, fekete bundával, hosszú bajusszal, hegyes fülekkel. Pont olyan, mint én. Néha arra gondolok, talán testvérek vagyunk.

Egy régi legenda szerint, amikor a macskakölykök megszületnek, még nem biztos, hogy macskák is maradnak egész életükben.

Ha az anyjuk nem foglalkozik velük, növénnyé válnak, egészen pontosan macskamentává vagy cickafarkká. Közönséges kis gyom mindkettő. Szélsőséges esetben porcicává alakulnak. Nagy ritkán, ha a megfelelő szögben süt rájuk a telihold, emberré is válhatnak. Ideális esetben a kiscicákat cicanyállal borítja be az anyjuk, és ettől végleg macskák maradnak. Ezért van az a rengeteg nyalogatás. Azt hiszem, ez a kisfiú, aki az én házamban lakik, eredetileg macskának született, csak nem nyalogatta eleget az anyukája. Az embereknek sürgősen fel kéne találniuk a cicanyálkrémet. Mert embergyereknek lenni nem rossz, és még a hűtőszekrényt is ki tudják nyitni, de azért macskának lenni még jobb. Nem csak a vadászat miatt gondolom. Ahogy a macskák öregednek, egyre többet tudnak, az emberek meg egyre kevesebbet.

Vegyünk egy egyszerű példát: a házamat. Csak a falakat meg a bútorokat látják, és élnek benne boldogan, mint komondor a kutyaólban. Észre sem veszik a barátaimat, sőt, az ellenségeimet sem. Teljesen nyugodtan alszanak, még csak forgolódni sem kezdenek, ha megjelenik éjszaka ez-az. Csak a kisfiú vesz észre mindent: a furkákat a küszöbben, a csatornaszörnyet, ahogy kidugja a nyelvét a lefolyóból, esetleg a sárkányt, amikor leül a kertben. Csak ő hallja, amikor nyikorog a vascápa állkapcsa, ha puffog a prünty, vagy ha hajnalban borzas hangján felrikkant a Mimiszmimisz kakasa.