A legszebb szívű orrszarvú

Egy bohém estére visszatért a szivárványos orrszarvú (tudományos nevén Diceros inflectos), videó és mese formájában.

Az afrikai szavanna egyik legelbűvölőbb állata a dik-dik. Persze a saját léptékében kell szemlélni, igazságtalanság lenne egy Thomson-gazellához hasonlítani. Ha jobban megnézzük, a Thomson-gazella látványos ugyan, de messze áll a dik-dik kifinomult szépségétől. A dik-dik nem nagy, és ehhez a kis testhez lendületes ceruzavonal lábak tartoznak, mintha a húrjaira állítanánk egy hegedűt. Fordított hegedű a hát íve is, ami hirtelen töréssel vált át a karcsú nyakba, azon ül az ormányos fej, azon meg az óriási, rajzos szemek, vitorlányi fülekkel. Ha a dik-dik nekiindul, halkan rezegnek a húrlábak, és zenévé hajlítja a háta a szelet.      

Az afrikai szavanna kétségkívül legböszmébb állata az orrszarvú. Talán azért maradhatott fenn ilyen sokáig, mert otrombaságában földkupacnak nézte az evolúció. A szavanna tartozéka, mint ahogy a sár, a szétrepedt szikla és a fülledtség is az. Az evolúció tréfája volt az is, hogy az egyik orrszarvúnak, valamikor a kihalás szélén, szivárványt rajzolt a szívébe. A déli nap szomjan halasztott egy csordányi gnút, egy oroszláncsalád összes kölykét, meg néhány zsiráfot, aztán rásütött az orrszarvúra, és fakéreg bőrén át felperzselte benne a szivárványt.

Cicanyálkrém

Milán egyre többet mesél. Nem egész történeteket, csak fura kis mozzanatokat. Ezek állnak össze lassan mesévé. A rajzot abból a képgalériából választottam, ami két év elteltével még mindig ihletet ad: az Író Cimborák Kinek a bőre? pályázatára beérkezett rajzok gyűjteményéből.

Drén Viki: Cica

Nem szívesen lennék ember, de ha mégis, akkor olyan szeretnék lenni, mint az a kisfiú, aki a házamban lakik. Akkor született, amikor én. Igaz, hogy vadászni nem tud, de a hűtőszekrényt ki tudja nyitni, ami majdnem olyan, mint a vadászat, mert ennivaló a vége. Ez a kisfiú mindig azt mondogatja, hogy ő cica. Sima cica, selymes, fekete bundával, hosszú bajusszal, hegyes fülekkel. Pont olyan, mint én. Néha arra gondolok, talán testvérek vagyunk.

Egy régi legenda szerint, amikor a macskakölykök megszületnek, még nem biztos, hogy macskák is maradnak egész életükben.

Béla a szekrényből

Egyszer a nagypapám megfenyegetett, hogy ha továbbra is ilyen borzasztó kupi lesz a szobámban, lefényképezi, és megmutatja a pap bácsinak. Nem igazán értettem, hogy ez miért baj, mert a pap bácsi úgyis tud mindent. Inkább szólt volna a nagypapám Bélának a szekrényből...

Teljesen átlagos volt a szoba, amelyikben Cuska duzzogott, vagyis kupis. A duzzogás oka a szobafogság, a szobafogság oka a rumli. A rendetlenség olyan mértékű volt, hogy maguktól elindultak a tárgyak. Például a szekrény előtt leborult a könyvkupac, mert a szekrényajtó elkezdett kifelé nyomakodni. Ebben semmi meglepő nem volt, mert a szekrénybe úgy voltak begyömöszölve a holmik. Viszont amikor a ruhák helyett egy fekete öltönyös, aktatáskás férfi furakodott elő, az szokatlan volt.

            − Maga meg kicsoda? – kérdezte Cuska.

            Az öltönyös elővett egy cetlit, és kibetűzte rajta a nevet.

            − Cuskát keresem. Jó helyen járok?