Az orrszarvú és a madarak

A kedvenc ételem a vöröslencse leves, a kedvenc színem a kék, a kedvenc állatom az orrszarvú. Meg a madarak. (Meg a borz.)
Vöröslencséről még nem írtam mesét, de éppen ideje, holnap neki is állok. Kék sok mesémben szerepelt már, és orrszarvú is. De olyan fantasztikusan szépen illusztrált orrszarvús könyvem még sohasem volt, mint ami az Ünnepi Könyvhéten fog megjelenni a Pagony Kiadó gondozásában. (Az Ünnepi Könyvhéten több várva-várt könyvem is érkezik, hamarosan azokról is beszámolok. Például egy borzosról.) Az illusztrációkat Paulovkin Bogi készítette, és pontosan olyan képeket festett, mint amilyenek az én fejemben voltak, amikor írtam a mesét. Képtelen vagyok betelni velük, ezért naponta megnézem őket, és az egyik kedvenc képem részletét választottam a blog bortóképének is.
A szerkesztő Rét Viki, és vele olyan olajozottan megy már a közös munka, hogy lassan függő leszek.
Az első részlet a könyvből az Író Cimborák blogon fog megjelenni, de addig is hadd mutassam be fotókon a főszereplő állatokat, az orrszarvún kívül egy csomó csodanevű madarat:

 Egy magányos orrszarvú, egy vöröscsőrű és egy sárgacsőrű nyűvágó madár

Gyökerek

Sosem felejtem el, amikor először voltam jelen egy műtárgy kibontásánál. A műtárgyszállító az asztalra tette a fadobozt, eltávolította a rögzítő csavarokat, óvatosan leemelte a láda fedelét. Aztán a belső védőrétegek következtek, végül előbukkant egy középkori festmény. Láttam már számtalanszor múzeumban kiállítva hasonlót, de ott más volt. Távolságtartóan és jólnevelten függött a múzeum falán. Ám amikor a dobozból került elő, a csomagolásban esendő volt, mégis sokkal jobban ragyogott, mint a megszokott környezetében. Megilletődtem, és óriási megtiszteltetést éreztem. Évek alatt sok kiállítás megrendezésén dolgoztam, és a műtárgyak érkezése és kicsomagolása mindig ilyen ünnepi pillanat volt.

Az óbácsim és ónénim, Majoros János és Hédy kerámiáira sosem tekintettem műtárgyként. Ezek a kerámiák gyerekkorom óta magától értetődően vettek körül. A családban minden háztartásban akadt egy-egy. Szeretett, megbecsült helyen tartjuk őket, de hiányzik belőlük a távolságtartás meg a jólneveltség. Így aztán nem is illetődök meg soha, ha látom őket.